DC HírekA kisbajomi nagynyomat – Tervezőgrafikus hallgatóink kiállítása

A kisbajomi nagynyomat – Tervezőgrafikus hallgatóink kiállítása

Tervezőgrafikus hallgatóként két féléven át tanulunk képgrafikát, ezáltal különböző magas- illetve mélynyomó technikákat sajátíthatunk el – mesélte a négy alkotó, Kovács Dorka, Orbán Sára, Szecsődi Zsófia és Tóth Antónia Laura. Így találkoztak először a kollográfiával is, amit olyannyira megszerettek, hogy önszerveződő módon egy hatnapos művésztelepet is szenteltek a technikának.

Helyszínül egy Kaposvár közelében fekvő települést, Kisbajomot választották – nem véletlenül. A művésztelep tematikájában Kaposvár központi szerepet játszott, hiszen kaposvári festők műveit alapul véve, majd ezeket továbbgondolva készítették el saját kollográfiáikat, amikből később térbeli „átiratok” is készültek. A szobrok kiindulási pontjait egy-egy – Király Gábor, Valkó László, Rippl-Rónai József és Vaszary János műveiben fellelhető – női alak jelentette.

Az önfeledt alkotás ugyanakkor tervezői tudatossággal is párosult, mivel az egész hét során kidobásra szánt anyagokból és nyomdai hulladékokból dolgoztak: elrontott nyomatok hátuljára, kidobásra ítélt papírokból, otthon talált fal-, radiátor-, illetve lakkfestékekkel. Végül hat nap szorgos munkája után Sára és családjának jóvoltából a pajtaétterem közösségi terét rendezték be kiállítótérnek, ahol megrendezésre került a Kisbajomi nagynyomat c. kiállítás.

Borítókép: Röhrig Dániel