DC Oktatás„Jó látni, hogy mennyit tud fejlődni, aki valóban komolyan gondolja”

„Jó látni, hogy mennyit tud fejlődni, aki valóban komolyan gondolja”

Februárban ötödik alkalommal indítják el a Széchenyi Egyetem Design Campusának felkészítő kurzusát, a Before Unit. A kurzus egyfelől azoknak szól, akik a design alapszakok valamelyikén – építőművészeten, formatervezésen vagy tervezőgrafikán – szeretnének továbbtanulni, de úgy érzik, még nem állnak teljesen készen a felvételire, másfelől azoknak is hasznos lehet, akik meglévő szakmai ismereteiket szeretnék bővíteni. A tavaszi „turnus” február 17-ei indulásához közeledve Ágota Bernadettel, a Design Campus igazgatójával, a Before Uni program vezetőjével beszélgettünk.

Sok érdeklődőt foglalkoztat ez a kérdés: pontosan kell már tudnom a kurzusra történő jelentkezésnél, hogy melyik szak érdekel?

Nem, egyáltalán nem. Nem várjuk el, hogy a jelentkező kész elgondolásokkal érkezzen a tervezőművészeti beállítottságát illetően.

Sokszor a kurzus alatt találják meg a hozzájuk legközelebb álló szakterületet, legyen szó építészetről, tervezőgrafikáról vagy formatervezésről.

Minden kurzus prezentációval zárul, ahol a résztvevők bemutatják a kurzus alatt készített munkáikat, közösen összegezzük a tanultakat, beszélgetünk a portfóliókról, további instrukciókkal látjuk el őket a jövőre vonatkozóan. Természetesen nálunk nyitott kapukat talál, ha szakmai kérdésekben kíván később is felkeresni minket.

Egyáltalán milyen felkészültségi szinttel érdemes belevágni a Before Uniba? Van alsó korhatár?

Alsó korhatár a középiskola 11. és 12. évfolyamos tanulói. Olyan érdeklődőket várunk, akik rendelkeznek már valamilyen szintű alapképzettséggel, a középiskolai rajz órák keretein kívül is szívesen rajzolnak otthon, esetleg szakmai irányítás mellett szeretnék a már meglévő művészeti alapismereteiket bővíteni-mélyíteni

Hogyan néz ki a képzési struktúra?

80 óra időtartamú és 10 szombati alkalomra oszlik. Rajzi, plasztikai és tervezési stúdiumokban foglalkozunk a résztvevőkkel. Gyakoroljuk a felvételi vizsga időbeosztása szerinti feladatmegoldást, azaz 2*4 órában dolgozunk, pont úgy, ahogy majd a felvételi vizsga gyakorlati szakaszán fognak a továbbjutott jelentkezők.

A rajzi és plasztikai stúdiumokban modellek után rajzolunk, agyaggal mintázunk, a tervezési stúdium pedig elméleti és gyakorlati órákat egyaránt jelent.

A tervezési stúdiumok a komplex gondolkodásra, a téri és rajzi problémák megoldására, megjelenítésére fókuszálnak, valamint designtörténeti, művészettörténeti, tervezéselméleti, grafikai alapismeretek átadása mellett a portfólió összeállítása is nagy hangsúlyt kap.

Természetesen minden évben kicsit más a felvételi, létszám és a felkészültség is változik. Ettől függetlenül kirajzolódott már valamilyen tendencia, hogy mennyien kerülne be az első évfolyamra?

A felvételi vizsga második fordulójába a Before Unit végzettek többsége tovább tud jutni. Az első évfolyamon 1-2 hallgató biztosan elvégezte a kurzust. Persze, ahogyan a kérdésben is elhangzott, minden év kicsit más, sok az ismeretlen változó.

Végül, de nem utolsósorban egy személyes kérdés: mit szeretsz a legjobban a Before Uniban?

Egyszerűen jó a fiatalokkal találkozni, beszélgetni, megismerni és segíteni őket. Jó látni, hogy mennyit tud fejlődni, aki valóban komolyan gondolja a felkészülést.


_Jelentkezni a kurzusra január 31-ig lehet EZEN a linken

_További információ: +3630 612 4397