Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)

április 12 - augusztus 28

A Magyar Nemzeti Galéria Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című kiállítása különleges plakátokat, bútorokat, öltözékeket, filmeket, városi tereket bemutatva nyújt átfogó képet a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról. A kiállítás középpontjában a magyar art deco művészet, kiemelten a plakátművészet és a modern nagyvárosi élet áll. A több mint 250 kiállított műtárgy zöme nagyon ritkán szerepel kiállításon, vagy olyan, amit még soha nem láthatott közönség.

A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítással mutatja be az 1920-as, és az 1930-as évek sok változást hozó izgalmas időszakát. A tárlaton az art deco művészet és kor tárul fel a plakát műfaján keresztül. Száz évvel ezelőtt – az első világháború traumája és a spanyolnáthajárvány szörnyűségei után – a gazdasági konszolidációval együtt a húszas évek második felében féktelen vágy jelent meg az élet élvezete iránt, s az ezzel járó csillogás, az olykor dekadenciába átcsapó mohó életvágy volt az egyik meghatározó eleme az art deco ízlésvilágának.

Az art deco irányzatban sokféle inspiráció keveredett: az avantgárd képzőművészet eredményei, a szecessziós stilizálás, a történeti stílusok idézetei, valamint a népművészet, az egzotikus kultúrák, vagy éppen az ókori Egyiptom művészetének újrafelfedezése. Az art deco plakátok mindenekelőtt lehengerlő hatásra törekedtek, amelynek eszköze lehetett a szemkápráztató látványosság, az elegancia csillogása, az erotika csábítása, az egzotikum varázsa, a sebesség mámora, az alvilág borzongató romantikája. Az art deco egyszerre hatott a képzőművészetre, az iparművészetre, a filmre, a színházra, a zenére és az építészetre.

A kiállítás középpontjában a magyar art deco vizuális kultúra, kiemelten a plakátművészet és a modern nagyvárosi élet áll. A tárlat plakátokat, bútorokat, öltözékeket, filmeket, városi tereket bemutatva nyújt átfogó képet a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról és mutatja meg mindazt, ami ebben az időszakban szerepet játszott a közízlés formálásában. A kiállításon látható plakátok tükrözik a kor jelenségeit, az új nőideált, a modern divatot, a sport és az egészség kultuszát, az újdonságokat – autó, rádió, hangosfilm –, valamint a szórakozás olyan új formáit, mint például jazzkoncertek, mulatók, revük.

A tárlaton több mint 130 plakát, valamint számtalan plakátterv szerepel a kor legfontosabb tervezőitől, akik között olyan nagy nevekkel találkozunk, mint Berény Róbert, Bottlik József, Irsai István, Kozma Lajos, Lukáts Kató, Mallász Gitta, Réz Diamant Tibor és még sokan. A luxuscikkeket, a mozikban vetített filmeket, a pesti kávéházakat és mulatókat egyaránt az ő art deco plakátjaik hirdették.

A kiállítás dramaturgiája a privát, intim szférától halad a nyilvános felé. Megjelennek az új női divat és testkultúra tárgyai, feltűnnek az immár modern bútorokkal berendezett polgári otthonok, használati és dísztárgyaik, az art deco iparművészet remekei. Ezután következnek a nagyváros, Budapest életének terei, megidézve a nagyvárosi áruházak és mozik csillogó világát, a hollywoodi sztárok kultuszát, valamint a legendás budapesti éjszakai életet. Plakáton láthatjuk a Budapesten fellépő Josephine Bakert és a fantasztikus jelmezekben pompázó revütáncosnőket. Ekkor készült az egyik legszebb magyar art deco plakát Fritz Lang Metropolisz című filmjéhez, amely a felhőkarcolókkal teli új nagyváros vízióját teremtette meg. A harmincas évek közepétől festői plakátok sora hirdette a „fürdőváros” Budapestet és Magyarország más tájait.

A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát. A plakátok mellett folyóiratok, reklámok, könyvek, képes magazinok illusztrációi, illetve iparművészeti tárgyak: bútorok, kerámia- és üvegművek, ruhák, cipők, kiegészítők, kották, jelmeztervek, bútortervek, építészeti rajzok is szerepelnek a tárlaton.

forrás

 

Részletek

Kezdés:
április 12
Vége:
augusztus 28
Esemény kategóriák:
,
https://mng.hu/kiallitasok/art-deco-budapest-plakatok-targyak-terek-1925-1938/

Helyszín

Magyar Nemzeti Galéria
Szent György tér 2.
Budapest, Pest 1014
+ Google Térkép
Telefon:
+36 1 2019082
View Helyszín Website