Designerblog„Jó érzés látni, hogy megérte dolgozni” – Interjú Rovó Balázzsal

„Jó érzés látni, hogy megérte dolgozni” – Interjú Rovó Balázzsal

Korábban már beszámoltunk az örömteli hírről, hogy Rovó Balázs, a Széchenyi Egyetem Design Tanszékének harmadéves BA formatervező hallgatója elnyerte idén a Magyar Formatervezési Tanács megosztott különdíját. Balázs a Digitális Fejlesztési Központtal (DDC) együttműködésben egy orvosi szemvizsgáló eszköz tokozását tervezte meg – szakmaközi munkakapcsolatokról, személyes motivációjáról, a projekt hátteréről kérdeztük.

Kezdjük egy kicsit személyesebb kérdéssel: azon túl, hogy egy sikeres projektről van szó, milyen viszonyban vagy most vele?

Mivel a projekt még folyamatban, a tesztelés fázisában van, így még nem ért el a lezárás utáni önkritika-hullám. Viszont nagyon rá voltam pörögve, amikor először megkaptam a feladatot, ugyanis ez az első „komolyabb” munka, amiben részt vehettem. Az első hónapban kis túlzással éjjel-nappal csak ezzel foglalkoztam, folyamatosan rajzoltam, modelleztem, nyomtattam, ötleteltem, konzultáltam. Szerintem egy előremutató projekt, örülök, hogy a részese lehetek a fejlesztésnek.

Hogyan került terítékre ez a téma?

Egyik nap besétált hozzám a szakvezető, Lepsényi Imre, megkérdezte, lenne-e erre a projektre két hónapom – mondtam neki, hogy naná! Mivel elég friss a design képzés Győrben, ezért fontos feladatunknak tartottuk első évfolyamként, hogy kiépítsünk kapcsolatokat az egyetemen belül. Ez a projekt az első nagyobb szabású mérnök-designer együttműködés a Design Campus és a Széchenyi Egyetem többi tanszéke között.

A Digitális Fejlesztési Központtal közösen dolgoztál – a gyakorlatban ez mit jelent?

A Fejlesztési Központ számtalan témával foglalkozik, köztük a drónok, e-sport, játékfejlesztés és persze az egészségügy. A közös munka során számos különböző iterációt készítettem a készülékről és a lehető legtranszparensebben igyekeztem vezetni a tervezési folyamatot egy munkanaplóban, amiről gyakran konzultáltunk a DDC-vel. Eleinte ötleteket dobáltam fel, a mérnökökkel közösen eldöntöttük, milyen irányba érdemes továbbvinni a projektet. Természetesen mindkét irányból jöttek újabb ötletek, amiket vagy elvetettünk, vagy beépítettünk. Összességében egy dinamikus és kölcsönös feedback-viszonyt sikerült realizálni.

Amikor beadtad a nevezésedet a Formatervezési díjra, gondoltad volna, hogy elismerés lesz a vége?

Egyáltalán nem, de azért reménykedtem. Előtte sosem pályáztam még designnal kapcsolatos díjra, így egy kiállítás is óriási szó lett volna a szememben, így meg pláne. Örülök és nagyon hálás vagyok az oktatóimnak a rengeteg segítségért.

Végül, de nem utolsósorban: mi az, ami per pillanat leginkább motivál a tervezői életpályával kapcsolatban?

Szerintem sok más designerhez hasonlóan én is egyszerűen csak szeretem csinálni – ez a szemüveg is a love project katergóriába esik. Élvezem járatni az agyam, amikor pedig valami elkészül, ne adj’ Isten, működik is, jó érzés visszanézni és látni, hogy megérte dolgozni. A kézpésem két éve alatt teljesen megváltozott a világnézetem, annyira rápörögtem erre a korábban teljesen ismeretlen szakmára, hogy már biztos vagyok benne, a designer pályán szeretnék maradni. Az oktatóim a másik nagy motiváció, mindent nekik köszönhetek. Hatalmas szerencsém van, hogy ilyen kiváló szakemberektől tanulhatok, remélem, hogy leszek egyszer olyan jó, mint ők.

_Balázs további munkáit Instagram-oldalán találjátok

_A projekt során Koós Daniella, Lepsényi Imre és Miklós Ádám oktatók voltak Balázs segítségére

_Fotó: Dénes Nóra

Kulcsszavak: