DesignerblogKépzőművészként Rómából – No.1.

Képzőművészként Rómából – No.1.

V. Károly német-római császár birodalmáról az újkor küszöbén úgy mondták – akkora, hogy sosem nyugszik le benne a Nap. Nos, mostanság azért olyan délután öt óra tájban leballag az égről a Szent Péter székesegyház mögött, csak hogy másnap reggel újult erővel szikrázzon a szemembe mikor kinyitom a spalettákat a Palazzo Falconieri egyik első emeleti ablakán. Balról ilyenkor idehallik a Tevere-part forgalma, de a télen is üde lombkoronákból még annál is jobban a civakodó kis zöld papagájok rikácsolása.

Az épület a Római Magyar Akadémiának ad otthont majd száz éve, én pedig a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjával töltöm itt az idei év első hónapját. Maga a város, az örök, híréhez méltóan dús, habzsolni valóan tömény, minden más, de leginkább kulturális értelemben. Ezekről a személyes élményekről lesz szó most ebben a bejegyzésben, melynek folytatása is ígérkezik, ha Minerva megáld még mesélőerővel.

A pápai miniállamban a Vatikáni Múzeumok együttese egy gazdag óriás, akinél az évszázadok alatt felhalmozott temérdek kincs lakik. Ide vezetett az első utam, és a második is. Sőt, mielőtt hazaindulok harmadszor is végig szeretném járni beláthatatlan, labirintusszerű termeit. Mindenből megtalálható itt, amit az emberi civilizáció kialakulása óta alkotott.

Az Egyiptomi Múzeum istenség szobrait már az ókori rómaiak is imádták, és a kortárs poszthumánon edzett lélekkel én is elkezdtem rajongani értük: annyi érzés szorult Szahmet istennő kecses, ülő nőalakjába és szomorkás oroszlánarcára.

A Galleria dei candelabri perzsa harcosa, fríg sapkában elkeseredetten védekezve legyőzetése pillanatában már egy római másolat i.e. 110–120 környékéről, az eredeti görög valószínűleg bronzból készült a marathóni csata emlékére.

Ó és a mozaikok! Kedvencem az apró üvegdarabokból és színes márványból álló pompás kompozíció, mely a „söpretlen padló” néven vált ismertté. Hadrianus császár idejében egy aventinus-dombi villa étkezőjébe készült Heraclitus keze nyomán, aki büszkén a nevét is kirakta. Van itt minden, ami egy lakoma után a padlón még söprés előtt előfordulhatott: homárkarom, csirkeláb vagy diót rágcsáló egérke.

Bár Michelangelo a legnagyobb számomra a reneszánszból (például Raffaello Stanza della Segnaturájában az Athéni iskola szereplőjeként úgy ír, hogy oda se néz) a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóit mégsem csatolom most a képanyaghoz. Mutatok inkább az idevezető százhúsz méter hosszú folyosó, a Galleria delle carte geografiche, vagyis a Térképek galériájának falfestményeiből, melyek 16.századi keletkezésükkor nemcsak művészeti, de tudományos értelemben is páratlannak számítottak. Földrajz, történelem és festészet lenyűgöző színvilágban és részletgazdagsággal.

Adamante notare. Hamarosan újra jelentkezem!